DSCN2817

Egyedül az igazság győzhet,

s azt csak kutatás útján

lehet megtalálni; a természet

felett úgy szerezheted meg

az uralmat, hogy megteremted.”

 

(Irinyi János)

 

 

Irinyi János a tudomány szolgálatában

TDK DOLGOZAT

 

 

DSCN2805

 

 

Tartalomjegyzék

 

I./ A témaválasztás indoklása....................................................................................................... 3

 

 

II./ A vegyipar történet i áttekintése és Irinyi jelentősége.............................................................. 4

 

 

III./ Irinyi rövid életútja a zajtalanul gyulladó gyufa feltalálásáig................................................... 6

 

 

IV./ A tűzgyújtás nagy korszakai................................................................................................... 7

 

 

V./ Az Irinyi-féle gyufa technológiája, gyártásának veszélyei...................................................... 9

 

 

VI./ Irinyi egyéb vegyésztevékenységei tudományos és, irodalmi munkássága......................... 14

 

 

VII./ Az emlékező utókor............................................................................................................... 18

 


 

 

 

 

I./ A témaválasztás indoklása

 

DSCN2813A 19. Században Magyarországon fellendült a tudomány, a technika és a művészeti élet. Az újítani akarás láza eljutott az országnak abba az elmaradott térségébe is, ahol én élek. Létavértes ma már kisváros, a román határ szélénél, de abban az időben, amikor Irinyi János és családja itt élt, még két különálló falu volt Nagyléta és Vértes.

Az akkori vértesi emberek még nem sejtették, hogy

milyen széles műveltségű tudós család él körükben. Mára már minden helybéli ember előtt ismertté vált az Irinyi család, de legfőbbképpen Irinyi János (1817-1895) tevékenységeinek jelentősége. Én, mint létavértesi lakos és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem Vegyészmérnöki Karának negyedéves hallgatója szintén nagy érdeklődést mutattam a tudós munkássága iránt, s

ezért választottam dolgozatom témájául

Irinyi János vegyészi tevékenységének bemutatását.

 

 

 

"Magyarország egy régi vár, s éppen azért,

mivel régi sok nagy javításra, s

                                                         igazításra van szüksége."                     /Széchenyi István/

 

I./ A vegyipar történeti áttekintése és Irinyi jelentősége

A kor legégetőbb kérdése a természettudományos gondolkodás elterjesztése, s ennek segítségével a gazdasági élet korszerűsítése a mezőgazdaságban és az iparban egyaránt. A 19. századi Magyarország történetében jelentős változást hozott, mely érintette a társadalmi, politikai és gazdasági életet is.

Hazánkban csak a 19. század első felében érlelődtek meg az ipari kapitalizmus kialakulásának előfeltételei. A terület egyoldalúan mezőgazdasági jellege megakadályozta az ipari termelés fellendülését. Nálunk is felmerült azonban az igény a gazdasági és társadalmi átalakulásra.

A megújulás a mezőgazdaság felől indult. Elindítója a köznemesi származású értelmiség lesz. Közéjük tartozott Irinyi János is. Az 1840-es években tagja lett annak az Iparegyesületnek, melynek Kossuth volt az igazgatója. Kossuth elve volt, hogy: "... ipar nélkül olyan a nemzet, mint egy félkarú óriás...".

Irinyi az egyesületben fő feladatának tartotta a hazai ipar fejlesztését, iparosok képzését, tanonciskolák felállítását. Találmányai, újításai közül elsősorban a zajtalanul, robbanásmentesen gyulladó gyufa megalkotása találkozott a kor igényeivel, s vált nemzetközi jelentőségű találmánnyá. Sajnos a feltaláló nem rendelkezett elég praktikus érzékkel ahhoz, hogy a találmány nemzeti iparunkat gazdagíthatta volna.


 

A robbanásmentesen gyulladó gyufa feltalálása mellett a magyar kémiai tudomány egyik úttörője volt, aki nem csak az ipar és a szakirodalom terén alkotott, hanem a szabadságharcban is szolgálatára állt a nemzetnek.

Mint lőporgyár igazgató őrnagyi fokozatot kapott. Békeidőben korának legkiválóbb mezőgazdásza volt. A hazai szükségletek kielégítését nyugat-európai útjain szerzett ismeretei alapján az itthoniaknál jóval magasabb szintű elmélettel segítette.

Irinyi János erre a célra tette fel életét. Mindent megtanult, amit egy rendjebeli ifjú megtanulhatott, s szülte a zseniális ötleteket. Kétségtelen, hogy Irinyi sorsát befolyásolta a történelmi események szerencsétlen alakulása is. A bukott forradalom pályáját kettétörte. Számos elgondolása közül több volt olyan, mely szerencsésebb környezetben, ott, ahol a tudós nem elszigetelt magányban, hanem alkotó közösségben tevékenykedhetik, hírneves alkotás talán, találmány lehetett volna. Munkássága túlnyúlt a gyufa tökéletesítésén. Irinyinek különleges érdemei vannak a kémia újszerű szemléletének terjesztésében. Savelméleti kutatásai során bebizonyította, hogy bizonyos savak nem rendelkeznek oxigénnel, viszont egyes lúgok igen. Így az oxigént addig tévesen tartották „savprincípiumnak”.

Elvetette a Berzelius - féle elvet miszerint minden savakból és lúgokból áll. Elgondolásai nagyon hasonlítottak a mai sav-bázis elméletre. Cikkeiben élesen támadta a régi felfogáshoz mereven ragaszkodókat. Cikkei híven tükrözték egyéniségét, ami miatt gyakran bonyolultra, érthetetlenre sikerültek művei. A reformkor legtehetségesebb vegyészének tartott Irinyi élete mondhatni sajnos mégis elfecsérlődött. Komoly kísérletezési lehetőségek hiányában, illetve a történelmi események miatt tudásának talán csak töredékét tudta átadni a világnak.


 

III./ Irinyi rövid életútja a zajtalanul gyulladó gyufa feltalálásáig

 

Irinyi János 1817. május 17-én született a Bihar megyei Albison. Születési körülményei vitatottak. Egyes források szerint az előző adattal ellentétben, 1819-ben Nagylétán látta meg a napvilágot. Míg egy harmadik adat szerint a tudós születési helye Zsáka. Hét gyermek közt harmadikként, első fiú volt. Apja uradalmi tiszttartó volt Mandel báró nagylétai birtokán. Nagy tervei voltak Jánossal. Előkelő fényes állást kívánt részére biztosítani, és legcélravezetőbbnek tartotta a jogászi pályát. Jánost azonban jobban érdekelte a fúrás-faragás, és általában a műszaki kérdések. Elemi iskoláit Nagylétán végezte 1823-tól 1827-ig, majd Nagyváradra került, ahol 1834-ben fejezte be középiskolai tanulmányait. 1834 szeptemberében a debreceni kollégiumban találjuk, ahol jogot tanul. 1836-ban jeles diplomát szerzett.

Széchenyi István és a magyarországi kapitalizmus más úttörőinek felhívására sok fiatal társával együtt a bécsi Politechnikumba iratkozott, ahol a híres magyar származású Meissner Pál professzornál kémiát hallgatott. A bécsi évek jelentették számára a kiteljesedést. Itt érte az európai polgári demokratikus eszmék hatása. Itt született meg az a – különben maga által kevésbé értékelt – felfedezése, mely hírnevét legjobban megőrizte: a zajtalanul gyulladó gyufa.

 


 

IV./ A tűzgyújtás nagy korszakai

Az emberiség történetének egyik legnagyobb eseménye a tűzgyújtás feltalálása volt. Az ősember évtizedeken keresztül az úgynevezett „eleven” tüzet (tűzhányó, villám) ismerte. Később a fejlődés során kezdetleges tapasztalatai alapján rájött, hogy bizonyos fadarabok összedörzsölésével, vagy szikrát adó kövek, összecsiszolásával lehet tüzet előállítani. További fizikai eljárások a természeti tünemények megismerése révén alakultak ki.

Homorú tükröket és domború lencséket már az ókorban is ismertek, azonban csak a XIII. században ismerték fel gyakorlati jelentőségét. A mechanikai munka hővé való átalakulását főként a XVI. századtól alkalmazták az úgynevezett légtűz szerszám esetében, melynél az erősfalú edényben lévő levegőt szorosan járó dugattyú segítségével hírtelen összepréselték és a felmelegedett levegő, meggyújtotta az edény alján lévő száraz taplót.

Az igazi fejlődést azonban a kémiai gyújtószerszámok, feltalálása jelentette. Cavencesh 1766-ban fedezi fel a hidrogént, amely oxigénnel keveredve a legkisebb szikra vagy láng hatására is azonnal robbanva meggyullad. Fürstenberg 1770-ben azután készített egy olyan bonyolult eszközt, melyben cinklemezt mártott hígított kénsavba, s az erős pezsgés közben fejlődött hidrogént egy edénybe felfogta, és valamilyen szikrával meggyújtotta a csapon kiáramló hidrogént és a levegőben keletkező oxigén elegyét.

A kémiai gyújtószerszámok rendszeres előállítása tulajdonképpen a Peyla – féle „turimi gyertyák” készítésével indul meg 1779-ben. Kezdetlegessége ellenére hamarosan elterjed nemcsak felső Olaszországban, hanem Franciaországban, Ausztriában, Németországban és Londonban is használni kezdik. A készítése természetesen házilag, kismértékben történt, főleg gyógyszerészek, kémikusok foglalkoznak vele. Sok módosításon, változáson ment keresztül. Alapvető hibáját azonban egyik sem tudta kiküszöbölni: gyújtáskor robbanással gyúlt. Döbereiner (1824) felfedezte, hogy finom platinaháló is képes a keveréket meggyújtani. Így ezt a meglehetősen bonyolult, és kényes eszközt elég sokáig használták, főleg kémiai és fizikai laboratóriumban.

 

 

A mai gyufával rokon szerszám készítéséhez a kezdő lépést Louis Bertholet francia kémikus tette meg, midőn a gyúlékony káliumklorátot (KCIO3) felfedezi. Ebből készítette Congreve először a robbanó rakétát.

A század elején megszületett a mártó gyufa. Készítése úgy történt, hogy a fapálcikát előtte kénbe mártották, majd káliumklorát tartalmú nedves anyagból fejet képeztek ki rajta, s azután megszárították. A pálcikát azonban tömény kénsavba kellett mártani, s ennek a hatására perklórsav (HclO4), illetve klórdioxid (CIO2) keletkezik. Mindkettő igen erélyes oxidálószer lévén, a fej heves robbanás kíséretében meggyulladt. Nem lehetett valami barátságos szerszám, a veszedelmes kénsavról nem is beszélve. A kénsav és a gyulladás közben szétpattanó szikrák miatt ez sem terjedhetett el.

A következő fejlődési szakaszt a dörzsgyufa feltalálása jelentette 1827-ben. John Walker tapasztalta első ízben, hogy a káliumklorátból készült fej nemcsak kénsavba mártva, hanem egyszerűen kézhez dörzsölve is lángra lobban. Ő durranó higanyt (CNO2) is alkalmazott a biztosabb hatás eléréséért. Ez sem volt azonban veszélytelen.

1833-ban egy magyar ember is porondra lép. Romer István, aki mint gyógyszerész került Bécsbe, s ott hamarosan húsz szabadalmat is szerzett különféle készítményekre, többek között olyan foszforos gyufára, melyet impregnált papírosokra vitt fel, s készítményeit külföldön is terjesztette. Azonban az ő gyufái is zajongva gyulladtak.


 

V./ Az Irinyi-féle gyufa technológiája, gyártásának veszélyei

A gyakorlatban használható legjobb megoldást, a „zaj nélkül gyulladó gyufát” Irinyi János találta fel 1836. december 18-án. A találmány megszületésének történetét, és annak körülményeit érdemes idézni úgy, ahogy azt Irinyi maga 1863-ban barátai kérésére a Vasárnapi Újság 59. számában megírta:

”Mikor a bécsi politechnikum kémia tanára Meisner élt, én az ő, ő az én kedvencem volt. Többek között az ólom hyperoxidjáról tartott felolvasást, és a barna port kénvirággal dörzsölgette üvegmozsárban, ígérvén a figyelmes hallgatóságnak, hogy a kén meg fog gyulladni. Mikor ez nem történt, nekem hamar eszembe jutott, hogyha kén helyett foszfort vett volna, ez már rég égne. Ebből áll a találmány. Egyik társamnak mondám: Hozzon nekem ólompapírt (mínium), választóvizet. A foszfort forró vízben granuláltam, kihűlés után a megmért barna porral, és hogy a fára ragadjon, arab mézgával összekevertem, a tíz szál olyan zündhölziről, aminőt akkor üvegbe szoktak mártani, lefaragván az üvegben meggyulladó keveréket, ennek helyére a magam DSCN2809keverékét kentem, s a fácskákat az ablak párkányára tettem száradni.”

Vacsoráról hazatérve a sötétben kíváncsian nyúlt a kísérletező ifjú új gyufái után. Egyiket a falhoz dörzsölte, és az pompásan meggyúlt. Másnap bemutatta a kész gyufát. Felfedezését, mely hírnevét legjobban megőrizte, pályája kezdetén jelentéktelen apróságnak tekintette. Találmányát 60 forintért el is adta Romer Istvánnak, aki Bécsben hozzálátott az Irinyi-féle gyufa gyártásához és meg is gazdagodott belőle.

A dörzsgyufa csak Irinyi módszereinek alkalmazásával válhatott tömegcikké, s a gyártás veszélyessége csak ekkor csökkent olyan mértékre, hogy már gondolhattak a tömeges gyártásra is. Kezdetben, Bécsben állították elő Irinyi gyufáját, majd a fiatal tudós hazatért Magyarországra és Pesten telepedett le,

ahol kézenfekvőnek látszott a gondolat,

hogy bécsi tapasztalatai után ő is hozzáfogjon a gyufa gyártásához, vagy

ahogy annak idején mondták a gyuszer gyártáshoz.

A Pest Város Tanácshoz intézett kérelmében olyan gyújtófácskák készítésére kért engedélyt, melyek fellobbanásukkor nem zajongnak, s kén nélkül is készíthetők,  ami által semmi szagot nem csinálnak. Az engedélyt megkapta, s 1839. december 19-én meg is indítja az új, általa feltalált robbanásmentes gyújtó készítését.


 

Az első magyar gyufagyár, vagy inkább üzemecske az akkori Teréz-külvárosi Nyár u. 234. sz. alatti házban indult meg. Kezdetben, az üzemben 50-60 munkást foglalkoztatott, DSCN2819később naponként mintegy félmillió szál gyufa is készült az üzemben.

A gyártás teljes veszélytelenségéről még ekkor sem beszélhettünk, mert a foszforgőzben dolgozó munkásokon súlyos elváltozások keletkeztek. A betegség, amelyet foszfornekrosisnak (foszfor csontfene) neveztek el, azzal kezdődött, hogy az ínyhús megdagadt és fekélyes lett.

A fogak lassan kihulltak, az állkapocs csontszövete megpuhult, majd későbbi állapotban teljesen elpusztult. Amellett nagy volt a tűzveszély, s mind a gyártás, mind a szállítás során gyakoriak voltak a robbanások, tűzesetek. Egy másik baj is jelentkezett a foszforos gyufa elterjedésével: az életuntak gyufaoldattal mérgezték meg magukat. 1854-től 1894-ig csak Bécsben 6522 öngyilkos halt meg úgy, hogy gyufaoldatot ivott.

Érthető, hogy a rendőrség sok helyen betiltotta a gyártást, a hatóságok különböző rendszabályokkal próbálták elejét venni a baleseteknek. Igyekeztek mind távolabb helyezni az effajta üzemeket a lakott területektől. Nem is csoda, mert ebben az időben igen sok foszfort használtak, kezdetben 30-50 %-ot is elért a foszfortartalom. Mindezen tények, és más Irinyi személyiségéből, járatlanságából következően az általa vezetett gyárat be kellett záratni, Irinyi felhagyott a gyufagyártással, majd hazaköltözött szüleihez nagylétai tanyájukra.

A foszfor veszélyes és kellemetlen tulajdonságai miatt a többi gyártócég is mindent elkövetett, hogy véglegesen kiküszöbölje ezt az anyagot. Száznál több újítás látott napvilágot, de egyik sem vált be. A Belga Királyi Ipari- és Munkaügyi Minisztérium 1898. május 3- án pályázatot hirdetett foszformentes és minden felületen gyulladó gyufakeverékre. A pályázat eredménytelen maradt.

 

 

A gyufa történeti áttekintése:

A gyufa általában 50 mm hosszú, 2 mm vastag hengeres,recés,négyzetes vagy lapos

négyszögű pálca, viasszal bevont pamutbél, melynek egyik vége parafinnal vagy kénnel, majd pedig foszforral van fölszerelve.

Az első gyufa az 1815-ben feltalált Congreve-féle, mely klórsavas kálium, kén- és gummi arabicumból álló keverék volt, mely kénsavba mártva meggyúlladt.

1832-ben Trevani és Romer elkészítette az első dörzsgyufát klórsavas kálium- és antimonkénegből.

Irinyi foszforgyufája 1833-35 között terjedt el.Az első gyufa mely foszfor, klórsavas kálium, antimonkéneg és gummi keverékéből készült igen gyúlékony volt, ezért a klórsavas káliumot salétrommal, később pedig salétromsavas ólom és ólomhiperoxid  keverékével helyettesítették. A mérgező sárga foszfort vörösre cserélték és foszformentes gyufát is készítettek.

A gyártás mehanizmusa:

A gyárak a gyufaszálakat általában készen veszik. A szálakat rámába rakják, majd felviszik rájuk a gyújtókeveréket. A gyúlékony foszforkeverék nagyon gyorsan ég el, így a fának nincs ideje meggyúlladni, ezért a pálcikákat előbb gyúlékonyabb közvetítőanyagba mártják.Ez lehet kén vagy paraffin, sztearin, kolofonium keverék. A gyújtó szer foszfor, oxidálószer és ragasztóanyag keveréke. Az oxidáló anyag lehet klórsavas kálium, salétrom, salétromsavas bárium. A ragasztóanyag általában enyv, gummi arabicum vagy dextrin

Gyufatípusok:

Vulkán-gyufa: fej nélküli pálcikákból áll melyek a vörösfoszforral bekent dobozon meggyulladnak.

Fibidusz és szivar gyufák: salétrommal és ólomcukorral áztatott papírból készülnek és parázzsal égnek.

Matróz gyufák: A hagyományosnál nagyobb fejjel rendelkeznek, lassan égnek.

Viasz gyufák: Hagyományos gyufa hosszúságú viaszgyertyák, gyujtókeverékkel ellátva.

 

 

VI./   Irinyi egyéb vegyésztevékenységei,
tudományos és irodalmi munkássága

Irinyi a gyufagyár bukása után sem hagyott fel közéletiségével, és az iparosítás gondolatának diadalra vitelével. Tagja lett az Iparegyesületnek, melynek Kossuth Lajos volt az aligazgatója. Igen fontos szerepe volt a természettudományi társulat 1841. június 23 -án valóra vált megalakulásában, és később a vegyi és természettani szakosztályok minden ülésén részt vett. A szabadságharc bukása után visszatér édesapja vértesi birtokára s a gazdálkodás mellett a mezőgazdaság fellendítésén, dolgozik.

DSCN2821Az elavult eszközök helyett tervezett boronákat, keréken gördülő újfajta gereblyét, sőt vetőgépet is szerekesztett.

Meghonosította a dohány termesztését melynek földje mindig gyommentes volt birtokán. A mezőgazdaságból élő falubeliek nagy hasznát vették Irinyi "időjós emberkéjének " is.

Az ablakában volt látható az a kis házikó formájú szerkezet, melynek ajtajában - ha esőre volt kilátás - mindig megjelent egy kertészlegénynek festett figura, kezében locsolóval.

Ha visszahúzódott az emberke az ajtóból száraz időre lehetett számítani.

Mesélik a helyi öregek, hogy a falubeliek reggel, mikor kaszálni indultak, mindig Irinyi háza felé vették útjukat, megnézni, hogy kint van - e az emberke.

Ha kint volt hozzá sem fogtak a munkához, nehogy renden találja szénájukat a rossz idő.

Állítólag nagyon megbízhatóan működött a kis időjós.

A barométerek teljes elterjedéséig, még a 20. században is sok háznál lehetett látni.


 

Fizikai alapja az, hogy a jelző figura a házikón belül zsírtalanított hajszálcsomóra volt elfordíthatóan felfüggesztve. Ismeretes, hogy az ilyen hajszál nagymértékben higroszkopikus (nedvszívó) s a páratartalom növekedésével megnyúlik, ellenkező esetben összehúzódik, ami torziós (csavaró) hatást fejt ki és ezzel mozgatja a figurát.e szerint működnek  a későbbi hajszálhigométerek.

A mezőgazdaság fejlesztését szolgálta szikkutató tevékenysége is, amivel már a szabadságharc előtt is foglalkozott. Külföldi útjai során a hazainál jóval fejlettebb viszonyokkal ismerkedett meg. Kémiai ismereteit is nagyszerűen fel tudta használni talajjavító kísérletei során. A talaj káliumszükségletét gallyak hulladék fák és növények hamujából akarta kivonni. A szemtanúk bizonyára tévesen közölték, hogy száz szekér hamut szóratott ugaron maradt részére, hisz ehhez a környék összes erdejét le kellett volna égetni.

Minden bizonnyal százszekérnyi hulladékot és kevésbé értékes fát égetett el és ezek hamuját használta fel. Saját szavaiból sem derül ki a teljes igazság. Bécsi tartózkodási ideje alatt a következőket mondta Teleki grófnak:

"Így elvonulva parányi tanyácskámban a kémiai ismereteknek veszem annyi hasznát, amennyi kell és telik. Mert hiába, ha eső nem esik, mikor kell, nem birom megöntözni a száz szekérrel hamuzott szántóföldemet s kaszálót."

Ez az eljárás istállótrágyával egyidőben használva és mélyen beszántva a káliműtrágyás eljárás alapelve, amit Irinyi alkalmazott legelőször. A tanyájától pár kilométerre lévő Konyári - tavak vidékén szikkutatást is végzett. Aránylag kevéssé ismert a Konyári tó című dolgozata, mely az Atheneum című tudományos folyóiratban 1839. Decemberében jelent meg. A dolgozat nem csak összefoglalja minden, a szikes talajok természetrajza szempontjából lényeges ismeretét, hanem új megoldásokat is tartalmaz, melyek csak sok évtizeddel később kerültek be a köztudatba.

Dolgozatában részletesen ismerteti a szikesek vízgazdálkodását, a rajtuk kivirágzó sziksó felhasználását, vagyis a szódából történő szappangyártás folyamatát és technológiáját. Ezen túlmenően a szikeseket kémiai tulajdonságaik szerint is bemutatja és

megfelelő közömbösítő szikjavításokat ismertet. Ezzel a mai szikjavítás alapjait rakta le. Mindezek mellet a környékbeli településeken geológiai kutatásokat is végzett.

Hazánkban talán ő jött rá legelőször arra, hogy a kemizálás, a vegytan, a mezőgazdaság területén igen fontos tényezővé válhat. Haladó gondolkodásmódja jellemző szakirodalmi munkásságára is. „ A vegytani rokonságról”  írt értekezésében behatóan foglalkozik a kémiai affinitással, azzal az erővel, amely a testeket kémiai egyesülésre kényszeríti.

Igen jelentős „A vegytan elemei” című könyve, mely 1847-ben jelent meg. Ebben a könyvében az akkori legmodernebb felfogás szerint tárgyalja az elméleti és szervetlen kémia teljes anyagát, az elemeket, és vegyületeit. A tárgyalt elemek mindegyikére magyar elnevezést keres és formál. A magyar kifejezések használatáért később is síkra száll. Az

által használt és gyártott műszavakból megemlítek mutatóul néhányat: oxigén = éleny, nitrogén = légeny, szilicium = kovany, foszfor = villany stb. E szavak nem terjedtek el, de a törekvés azt mutatja, hogy Irinyi is magáévá tette a nyelvújító mozgalomnak a magyar műszaki nyelv kifejlesztése iránt tanúsított törekvéseit. Az országosan is elhíresült tudósra a szabadságharc idején is szükség volt. 1849-ben Kossuth Lajos személyes üzenettel kereste fel vértesi magányában. Azt tervezték, hogy az ország keleti részén egy vegyi anyag gyárat létesítenek. Így kapta Irinyi a kormánytól feladatul a Nagyváradi Salétromgyár felállítását, mely megteremtette a lehetőséget a lőpor és ágyú gyártására is. Az üzemben üvegáruk gyártása is beindul. Az ágyúgyártáshoz kevés volt az országban a bronz, ezért sor került a környék harangjainak beolvasztására. Görgey Artúr sürgetésére újfajta röppentyűket is  kellett gyártania. Az ágyúgyárban dolgozó szakemberek és tisztek is ámultak Irinyi sokoldalúságán és szervezőkészségén.


 

A szabadságharc leverése után fogságba esett, majd kiszabadulása után Vértesen segített apjának a gazdálkodásában, a szikes talajok megjavításában. Családi és magánéletének alakulása miatt fokozatosan visszavonul a közélettől és a természettudományos tevékenységtől.

DSCN2827Időskorára látása teljesen megromlik, a járás is nehezére esik, és 1895. december 17-én 78 éves korában Vértesen végleg lehunyta szemét. Sírja ma is egykori lakóházának díszkertjében található.

Személyében településem olyan tudóst vallhat magáénak, aki egyszemélyben volt

tudós, hazafi, a nemzeti függetlenség és a haladás szolgálója.

 

VII./ Az emlékező utókor

 

 

Emlékét őrzi itt az utca, mely nevét viseli, a háza falán 1955 óta emléktábla van. 1979-ben ünnepi sírkőavatás és mellszobor avatás volt egykori házának udvarán. Nevét viselik általános iskolák, DSCN2801debreceni, kazincbarcikai és budapesti középiskolák gyógyszertárak. Muzeális értékű emléktárgyai rokonainál és a helyi kiállító teremben találhatók meg (eredeti gyufájáról pontos másolat, illetve a Vegytan elemei című könyv 1 példánya stb.).

 

1998-bantiszteletére arborétumot hoztak létre Vértesen, az egykori lakóházához tartozó földbirtokon.

 

 

 FELHASZNÁLT IRODALOM

Síró András:                           Irinyi János

Budapest, 1970.

 

Szabadváry Ferenc – Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémia története Magyarországon

Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972.

 

Szabó Gyula:             Vértesi krónika

Létavértesi Polgármeteri Hivatal, Létavértes, 1993.

 

                                                                                    A létavértesi helytörténeti gyűjtemény anyagai.

 

 

IRINYI JÁNOS
(1817-1895)

 

 

Irinyi János: 1817-ben született Hajdú-Bihar megyében, valószínűleg Nagylétán. Nagyváradon, majd Debrecenben tanult. 19 éves korában a bécsi politechnikum hallgatója lett, ahol főleg kémiával foglalkozott. Az erdélyi származású Meissner Pál professzor egyik előadási kísérletének sikertelensége adta azt az ötletet, hogy biztosan és „zajongás nélkül” fellobbanó gyufát kap, ha ólom-dioxidot és fehérfoszfort alkalmaz. Tanulmányát „nem potom összegért” eladta, s a kapott összegből fedezte későbbi berlini egyetemi, majd hohenheimi gazdasági akadémiai tanulmányait.

Berlinben 1838-ban könyvet írt a kémia elméletéről, amelyben különösen a savakkal foglalkozott. Szembeszállt  Lavoisier-nak azzal az állításával, hogy a savas karakter az oxigéntől lenne. A következő évben hazajőve a magyar nyelvű kémiai cikkek egész sorát jelentette meg a kémia elméleti és gyakorlati vonatkozásairól (pl. vegyaránytan, lőgyapot). Értekezett a szikes talajok javításáról is. A magyar szódás szikesek gipsszel történő javítását először Irinyi javasolta.

Õ alapította az első magyar gyufagyárat 1840-ben Pesten. Tevékenyen részt vett a Schuster-féle „vegytani műnyelv” megreformálásában is. E nyelven írta tankönyvét, amelynek csak az első kötete jelenhetett meg (1847). A 48-as ifjúság vezetői közé tartozott. Testvére, József közreműködött a híres 12 pont megfogalmazásában. A forradalmi hadsereg őrnagyaként a nagyváradi lőporgyár vezetője volt. A szabadságharc leverése után rabsággal bűnhődött, kiszabadulva azonban folytatta küzdelmét a kémiai ismeretek terjesztéséért. Mezőgazdasági kísérletei anyagilag tönkretették, s könyvelői állást kellett vállalnia, majd a debreceni István malom igazgatója lett. Vértesen halt meg 1895. december 17-én.

 


A két linken további információk találhatók Irinyi Jánosról.
http://irinyijanos.atw.hu
http://irinyiek.extra.hu/